Kultúra

A TOLERANCIÁRÓL

EGY NOVEMBERI NEMZETKÖZI NAP MARGÓJÁRA

Rövid ismertető a világnap hátteréről és arról, miért érdemes erről beszélni

Az 1995-ös évet a tolerancia évének szentelte az ENSZ az UNESCO kezdeményezésére. Ebben az évben nagyszabású nemzetközi kampány indult, majd november 16-án az UNESCO tagállamai elfogadták a tolerancia elveiről szóló nyilatkozatot. Erre az eseményre emlékezve alakult ki a tolerancia nemzetközi napja, amelynek megtartására hivatalosan is felszólította tagállamait az ENSZ Közgyűlése.

„Tolerancia” szavunk a latinból ered, és türelmet jelent. A türelmességre utal mások eltérő véleményével, vallásával, világnézetével, szexuális orientációjával, etnikai hovatartozásával, röviden mindennel szemben, amivel nem tudunk könnyen azonosulni. Ám ezen kívül is rengeteg értelemben és kontextusban találkozunk vele a mindennapokban.

Biológiai értelemben egyre gyakrabban hallunk a különböző intoleranciákról, amelyek olyan anyagokra utalnak, amelyek a szervezet ellenállását (gyulladását, elégetlen működését) váltják ki. A „zéró tolerancia” kifejezés is bizonyára ismerősen cseng, ami például az ittas vezetés esetében azt jelenti, hogy akármilyen kis mennyiségű is a vérben kimutatott alkohol szintje, az már büntetést von maga után. Egy kapcsolódó mondásunk szerint pedig: „csak az intoleranciát nem tudom tolerálni”.

Ez talán elég bizonyíték arra, hogy a tolerancia szót valóban gyakran használjuk sokféle formában, sőt egy napunk is van rá az évben, ám végső soron pontatlan szinonimákkal helyettesítjük. Nem elég világos a valódi jelentése, bár manapság is nagyon fontos lenne, hogy értsük és gyakoroljuk, hiszen ellentéte, az intolerancia megállíthatatlanul szedi áldozatait.

Itt érdemes megemlíteni az úgynevezett gyűlölet-bűncselekményeket, amelyek olyan típusú bántalmazásra vagy megfélemlítésre utalnak, amelyet a másik vallása, származása, nemi identitása, szexuális orientációja, fogyatékossága miatt követnek el. Egyes források szerint „minden egyes nap legalább nyolc fekete, három fehér bőrű, három homoszexuális és három zsidó vallású ember esik gyűlölet-bűcselekmény áldozatául. Átlagosan minden órában elkövetnek valahol egy gyűlölet-bűncselekményt.”

Mi az a tolerancia?

A témában olvasgatva belefutottam egy lehetséges magyarázatba: „Egy 1995-ös UNESCO-nyilatkozat a tolerancia alapelveiről kimondja: »A tolerancia az az erény, amely lehetővé teszi a békét, és elősegíti a háború kultúrájának a béke kultúrájával történő felváltását.«”

Sok-sok utánajárást követően azonban arra a következtetésre jutottam, hogy nem helyénvaló, sőt szinte lehetetlen egyetlen definíciót megadni, és azáltal megragadni a fogalmat, hiszen jóval árnyaltabb a helyzet. Ezért kulcsmozzanatokon keresztül igyekszem értelmezni és érzékeltetni a kifejezés mögötti jelentést.

A helyes értelmezést valamelyest megkönnyíti az a bizonyos három kritérium, amelyeknek együtt kell érvényesülniük ahhoz, hogy ténylegesen toleranciáról beszélhessünk. Ezek az alábbiak: konfliktustűrő képesség, a jogegyenlőség elfogadása és az erőszak elutasítása.

Azt azonban, hogy ezek a kritériumok miként teremtik meg a toleranciát, mi kell ahhoz, hogy én valóban toleráns lehessek embertársam adott világnézetével kapcsolatban, az alábbi pontok szemléltetik, amelyeket egy remek összefoglaló alapján állítottam össze.

Ehhez először is nélkülözhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mit is rejt a másik világnézete. A tolerancia tehát valós tudáson alapul, alapos megismerésből indul ki.

A másik világnézetét ártalmasnak, tévesnek gondolom.

Fontosnak találom a dolgot, amivel szemben toleráns vagyok, szeretném kritizálni vagy megváltoztatni a másik világnézetét azzal a bizonyos dologgal kapcsolatban.

Birtokomban van a lehetőség arra, hogy megváltoztassam vagy kritizáljam a másik világnézetét.

Nem élek az előbb említett lehetőséggel, mert úgy hiszem, hogy jogában áll a másik félnek a szerint a világnézet szerint gondolkodni és cselekedni, amelyet ő jónak tart.

Mindezt önként teszem.

A toleranciám tehát abban áll, hogy bár tudásom alapján a másik véleményét, gondolkodását, életvitelét, tetteit tévesnek tartom, nem értek azokkal egyet, elfogadom, hogy ugyanannyira jogában áll ezek szerint élni, mint nekem más szerint, és nem kritizálom, nem próbálom megváltoztatni.

Tehát mi nem azonos a toleranciával?

A fogalom tisztázása után fontosnak tartom, hogy a tolerancia imént felvázolt összetevőinek tudatában – a teljesség igénye nélkül – megvizsgáljunk néhány kifejezést, amelyeket gyakran tévesen azonosítunk a tolerancia szóval.

A tolerancia nem egyenlő azzal, hogy „nemtörődöm” módon békében élek a másik mellett, hiszen teljesen hidegen hagynak a nézetei, a gondolatai, a tettei. A toleráns ember valójában nagyon is érdeklődik az adott téma iránt, nem csupán megtűri azt, mivel amúgy sem foglalkoztatja.

A szimpátia kifejezés is felmerülhet bennünk lehetséges szinonimaként, holott szó sincs hasonlóságról a két fogalom közt. Sőt, a szimpátia tulajdonképpen kizárja azt, hogy toleráljam az adott dolgot, hiszen épp arról van szó, hogy bár nem szimpatizálok a másik véleményével, megtűröm azt.

Az sem számít toleranciának, ha szimplán azért viselek el egy viselkedést, mert félek hangot adni a véleményemnek. Látszólag tehát nem szegülök szembe az adott dologgal, elviselem, de ennek a gyávaság, nem pedig a tudatos tolerancia az oka.

Nem, az elfogadás sem írja le a toleranciát, hiszen attól még, hogy toleráns vagyok, egyáltalán nem kell elfogadnom a másik nézeteit. Egyedül a nézeteihez való jogát fogadom el, és ez nagy különbség.

Nem kell mindenre bólogatni, vagy a saját véleményünket megváltoztatni. Az egyetlen feladat, hogy tiszteletben tartsuk azt, hogy másoknak is van véleményük, ami eltérhet a miénktől. Ez a fogalom magában hordozza azt, hogy nem vagyunk egyformák, van, amiben hasonlítunk, van, amiben különbözünk, de ez így tökéletes.

Egy nagyon jó cikkből idézve: „A tolerancia nem a megoldásról, hanem a megoldás közös kereséséről szól. Nem valamiféle erőltetett elfogadást jelent, hanem lehetőséget, hogy mindannyian elmondhassuk, amit gondolunk, meghallgassuk mások gondolatait is, és egyikünknek se kelljen félnie attól, hogy őszintén beszéljünk.”

Ha még nem indokoltam volna eléggé a téma relevanciáját…

A Republikon Intézet elemzéséből (ami egy 2012-es kutatáson alapszik) kiderül, hogy a magyarok bizony az EU-s tagállamok sorában a legkevésbé toleráns közösségek közé tartoznak a csehek és a szlovákok mellett. A kutatás három kisebbségi csoporttal szembeni toleranciaszintre (legkevésbé toleráns, az átlagnál kevésbé toleráns, átlagosan toleráns, átlag felett toleráns, leginkább toleráns) tér ki, és fontos tanulságot von le:

„…azok között, akiknek van személyes tapasztalata roma személlyel, 11 százalék került a leginkább toleráns alcsoportba, míg azoknak, akik ilyenről nem számoltak be, csak két százalékuk. A személyes találkozás hiánya ráadásul a bezárkózást, az intoleranciát erősíti: azon magyarok, akik nem találkoztak még roma emberrel, majdnem háromszor akkora arányban kerülnek a leginkább intoleráns csoportba, mint akiknek volt személyes élményük. Magyarországon is igaz tehát az európai szinten már megfogalmazott állítás: a találkozás a toleranciát, az elzárkózás az intoleranciát erősíti.”

Ez a szomorú kimutatás tehát a megoldást is magában foglalja. Teljesen egyértelmű a helyzet. Személyes kapcsolatokra, saját tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy toleránsabbak lehessünk, nem csak a vizsgált kisebbségi csoportokkal, de akárkivel és akármivel szemben. Személyes tapasztalat, tudás és kommunikáció – ezt a három elemet emelném ki, ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mit tehetünk azért, hogy kialakuljon valamiféle nyitás, annak a megértése, hogy mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy olyan legyen amilyen.

Bár a cikkben eddig egyszer sem említettem a gyógypedagógiát és a fogyatékossággal élő embereket mint az alaptéma lehetséges aspektusát, mégis egyértelműnek érzem a kapcsolatot.

Leszögeztük, hogy a tolerancia semmiképpen sem egyenlő az elfogadással, de kicsit továbbgondolva jól előkészíti azt. Az elfogadás mélyebb annál, mint hogy tudomásul veszem, és nem kritizálom a másik másságát, a tolerancia mégis jól előkészíti azt. A toleráns ember nyitott a másik megismerésére, sok-sok tudást halmoz fel, érdeklődik, elemez, véleményt alkot, de kíváncsi a többi nézőpontra is, végső soron elismeri a másikat, mint hozzá hasonló jogokkal élő embert. Azt hiszem, innen már csak egy lépésre van az elfogadás.  

  1. kép forrása: https://www.europarl.europa.eu/about-parliament/en/democracy-and-human-rights/fundamental-rights-in-the-eu/adapting-to-the-digital-age
  2. kép forrása: https://dubaiweek.ae/news/45930/uae-government-declares-2019-year-tolerance/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük